Új autó vásárlás: benzines vagy hybrid?

Manapság egyre nagyobb kérdés, hogy új autó vásárlása esetén benzines vagy hybrides a jobb választás.
Új autó vásárlás: benzines vagy hybrid?

Egy új kocsiba beülni hatalmas öröm, a végső döntés azonban nagy felelősség és nagy kockázat, hiszen nem mindegy, hogy benzines vagy hybrid modellbe ruházunk be. Sokszor nem egyértelmű a dolog, hiszen egyesek többet járnak vele autópályán, mások viszont inkább csak vidéki városban használnák.

Éppen ezért ebben a cikkben igyekszünk segíteni, hogy melyiket érdemes választani. Emellett tanácsot adunk készpénzes autófelvásárlás kapcsán Budapesten, ha esetleg az előzőt előtte szeretnénk eladni.

A kérdés, hogy mire használjuk?

Míg korábban világszerte évente 85-90 millió gépjármű talált gazdára, addigra ez a szám a covid hatására jelentősen csökkent. A pangó piacon 75-80 millió autót veszünk évente, amik között bőven akad benzines és hybrides egyaránt. Ezek mellett persze ott vannak a teljesen elektromos és a dízeles motorral felszerelt változatok is. Azért lehet ennyi autófajta egymás mellett, mert az emberek a szükségletei és vágyai sem azonosak. Érdemes tehát pár kérdést feltenni maguknak, mielőtt új autót vásárolunk, hiszen ez nem kis beruházás, az ingatlan vétel után a második legnagyobb kiadás az életünkben.

Akadnak olyanok, akiknek nagy vágy egy ilyen vagy egy olyan autó, ami teljesen érthető. Ő meg tudja magyarázni, hogy miért vágyik rá, azonban sok esetben nincs ennyire egyértelmű válasz arra a kérdésre, hogy milyen kocsira van szükségünk. Át kell gondolni, hogy mi lesz az alapfunkció, mire akarjuk leggyakrabban használni. Ha például fontos a csomagtér, akkor érdemes megfontolni egy benzines kombi autót, amivel hosszabb távra is bátran elindulhatunk. Akadnak olyan modellek, amelyeknek az utas oldali üléstámláját is előre lehet hajtani, ami nagyban megkönnyítheti az életünket egy-egy utazás kapcsán.

Város vagy országút?

Hosszabb távok megtétele esetén a benzines ereje és fogyasztása sokat nyomhat a latba. A hybrid akkor jó választás, ha naponta többször teszünk meg egyben 5-8 km-t városon belül az otthonunkig, az iskolába, munkahelyere, hiszen így csökkenthetjük a károsanyag-kibocsátásunkat, cserébe pedig nem kell benzinre sem költeni. Városban sokkal takarékosabb, mint a benzines.

Egyautós háztartásba, hosszú távok megtételéhez azonban változatlanul jobb megoldás a benzines motor, hiszen takarékosabb, gyorsabb, strapabíróbb. Csak városi közlekedésre, esetleg második autónak azonban tökéletes választás lehet egy márkás hybrid modell, amelyek ma már olyan technológiával készülnek, amelyeknek köszönhetően az autót nem kell 4-5 évente cserélni. A legtöbb esetben 100 ezer km vagy 3 év garancia vonatkozik rájuk, így biztosak lehetünk a választásunkban.

Összegezve

Nehéz választás tehát egy új autó vétele, hiszen sok érv szól a hybrid és sok érv szól a benzines motor mellett. A fő kérdés azonban, hogy mire és hol fogjuk használni az adott autót. Bízunk benne, hogy a cikkünkkel segítettünk.

Kapcsolódó cikkek

LEVC VN 50 - Megérkezett Magyarországra a londoni taxi, haszonjármű kivitele - LEVC elektromos haszonjármű

LEVC VN50 - Tölthető hibrid vagy elektromos autó, hatótáv növelővel?

Különleges, tölthető hibrid modellel bővült a hazai kishaszonjármű kíbálat.

Kia Sorento - Szinte csak hibridek a kínálatban!

Kia Sorento - Bőséges hibrid felhozatal!

Az új Kia Sorento, szinte csak hibrid motorokkal kerül forgalomba.

Mitsubisi Outlander PHEV, a tölthető hibridek királya

Mitsubishi Outlander PHEV teszt - Kísért a múlt!

Az Mitsubishi Outlander PHEV elődje is igen jó autó volt. Egy kis előző életi tanulmány.